Mítosz és igazság: Tévhitek a térről

A Földön évente 2-5 napfogyatkozás fordulhat elő, amelyek közül legfeljebb kettő teljes vagy gyűrű alakú. Száz év alatt átlagosan 237 napfogyatkozás következik be, ebből 160 részleges, 63 teljes, 14 pedig gyűrű alakú.

A Sarkcsillag a második legnagyobb. Minden csillag különböző távolságra van tőlünk, így egy nagyon fényes csillag, a távolsága miatt, szabad szemmel alig látható. Egyébként a sarkcsillag valójában egy hármas csillagrendszer. A rendszer középpontjában egy szuperóriás csillag található, amely fényességében 2000-szeres, tömegében pedig 6,4-6,7-szer haladja meg Napunkat. A sugara 47-50 napsugár

Egy üstökös becsapódása a Földre nem a legkatasztrófálisabb esemény. Hatalmas látható méretekkel az üstökösök teljes tömege a magokban koncentrálódik, amelyek egy "piszkos hógolyó" – jég, kozmikus por, nagy ásványi zárványok és kövek keveréke. Ez, ahogy J. Babinet francia fizikus pontosan megjegyezte, „látható semmi”. A Naphoz közeledve gáz- és porszökőkutak kezdenek verni az üstökös magjából a melegítés hatására. Az anyag kilökődik az űrbe, és kómaként (az üstökösmagot körülvevő felhő) és az üstökös farkaként válik láthatóvá, amely gázból és porból áll.

A Holdnak van egy úgynevezett hátoldala – ez a Hold felszínének az a része, amely nem látható a Földről. Tekintettel arra, hogy a Föld körüli forgási periódus és a Hold tengelye körüli forgási periódus nagyon közel van egymáshoz, a Holdnak csak egy féltekéje figyelhető meg a Földről. Ennek a szinkronizálásnak az az oka, hogy a Földről érkező árapály-erők kölcsönhatásba lépnek a Hold héján belüli tömegeloszlás inhomogenitásával. A Hold forgása a tengelye körül és a Föld körül nem esik pontosan egybe, ezért a Földről érkező különféle jelenségek kombinációjával a Hold felszínének körülbelül 59%-a megfigyelhető

Bármely gömb alakú testet mindig ugyanúgy világít meg a Nap – ezt emlékezni kell. Ami a Holdat illeti, felszínének minden egyes szakaszát csaknem 15 földi napig megvilágítja a Nap, és ugyanennyi ideig teljes sötétségben marad. Napközben a Hold felszíne akár +115 °C-ra vagy még magasabbra is felmelegszik, éjszaka -170 °C-ra, sőt helyenként -240 °C-ra is lehűl.

Valójában az égbolt nem statikus, állandó mozgásban van, de ezt gyakorlatilag nem tudjuk észrevenni, mert minden, ami az űrben történik, több száz, ezer, sőt millió évig tart, az emberi élet ebben a háttérben egy alig észrevehető villanás. Ha a galaxisok mozgása még évszázadokig sem látható, akkor egyes csillagok olyan gyorsan repülnek a világűrben, hogy az néhány év megfigyelés után észrevehetővé válik. Például Bernard csillagának sebessége 110 km/s. Összehasonlításképpen: a Nap a többi csillaghoz képest körülbelül 20 km/s sebességgel mozog

Valójában nem lesz "robbanás". Az emberi test szövetei elegendő szilárdságúak, és képesek ellenállni egy atmoszféra nyomásának. Mi lesz azzal az emberrel, aki szkafander nélkül találja magát a bolygóközi térben? Meg fog halni fulladásban

Ez a tévhit annak köszönhető, hogy a tőlünk különböző távolságra lévő csillagok egy képzeletbeli síkra vetülnek. Például értelmezésünk szerint az Ursa Major csillagkép a híres "vödör", amely mindössze hét csillagból áll. A csillagászok számára 125 csillagot foglal magában, amelyek távolsága több ezer kilométertől több milliárd fényévig terjed.

Valójában a meteorit részecskék nem nagyobbak egy homokszemnél, és csak egy kis részük tűnik néhány centiméteres „igazi” kőnek. A meteorzáporba került űrrepülőgéppel semmi sem fog történni, nyugodtan átrepül rajta, és nem is „észreveszi”.

A súlytalanság állapota a Földön is megfigyelhető. Ha magad szeretnéd megtapasztalni, egyszerűen ugorj le a székről. Természetesen ebben az esetben a súlytalanság a másodperc nyomorúságos töredékéig tart, de lesz. Meglehetősen rövid ideig ezt az állapotot élik át a repülőgépből kiugrott ejtőernyősök, sportugrók, trambulinok, amikor elérik az ugrás legfelső pontját stb. Bolygónkon lehetetlen olyan körülményeket elérni, amelyek mellett a súly egy időre eltűnik. hosszú idő