Sok családban a szülők igyekeznek minden családi problémát csendesen, veszekedések és konfliktusok nélkül megoldani. Kiderült tehát, hogy az anyukák és apukák évek óta elnyomják az elégedetlenséget, és eltitkolják az érzéseiket, hogy ne rontsák el a jó kapcsolat látszatát.
Nagyon gyakran az ilyen családokban olyan gyerekek nőnek fel, akik nem tudnak nemet mondani, megvédeni álláspontjukat, megvédeni magukat. Néha agresszió tárgyává válnak, rossz társaságok befolyása alá kerülnek.
A fentiek nem gyakori veszekedésre szólítanak fel. Csak arról beszélünk, hogy az érzések elfojtása nemcsak a szülők egészségére veszélyes, de nem biztos, hogy a legjobb módja a gyermek befolyásolásának.
A pszichológusok szerint a gyerekek nem azért szenvednek, mert látják, hogy a szüleik káromkodnak, hanem azért, mert a felnőttek gyakran nem egészen helyesen szólítják meg őket veszekedéseikben.
Az alábbiakban felsoroljuk azokat a gyakori szülői hibákat, amelyeket nem szabad megengedni:
- Egy veszekedő gyerekből nem lehet „vitatkozni”: „Sashenka, legalább mondd meg apádnak, hogy ne hozzon el szívrohamot!”.
- Nem használhatod a babát arra, hogy az „ellenfélben” bűntudatot keltsd: „Egy picit sem törődsz az érzéseimkel, még ha szégyelled is a gyereket!”.
- Nem játszhatsz a párod szülői érzéseivel, nem fenyegetőzhetsz válással és a gyerekből való kiközösítéssel: „Ha nem hagyod abba, elmegyek, vedd el a gyereket, és soha többé nem látod!”.
- Lehetetlen, hogy a baba közvetítőként működjön, megmentve a szülőket attól, hogy önállóan kell megoldani a konfliktust. Például egy botrány után apa és anya több napig nem beszélnek egymással, és a babán keresztül kommunikálnak: „Mondd meg anyának, hogy apának kifogyott a tiszta inge...” – mondja az apa bűntudattal, abban reménykedve, hogy anya meglágyul.
Javasoljuk továbbá:
◆Hogyan kezeljük a családi vitákat
