Ennek a résznek a keretein belül a világ legérdekesebb, legszokatlanabb, legfurcsább és legkevésbé ismert állatait tekintjük át, és rövid érdekességekkel szolgálunk róluk.
Királyi keselyű
A királykeselyű az amerikai keselyűk családjának legváltozatosabb faja. Dél-Amerikában található, és a Sarcoramphus nemzetség egyetlen faja. Ennek a fajnak a neve onnan származik, hogy más keselyűkkel folytatott harcokban a dögért általában ez a győztes.
A királyi keselyűk nagyon élénk, észrevehető színekkel vannak festve. Kopasz fejük a koronán, a nyakon és a szem körül vörös, a csőr és a tarkó körüli növedékek narancssárgák. Az orcák körül rövid szürkésfehér tollas tarló található, míg a nyak alsó része feketére van festve. Az elülső oldal fehér és szürke.
A királyi keselyűk mérete elérheti a 85 cm-t, súlya pedig eléri a 4,5 kg-ot. Szárnyfesztávolságuk körülbelül 2 méter. Mint minden amerikai keselyűnek, a királykeselyűnek is erős csőre és szívós mancsa van.
Bár nem társas állatok, a királykeselyűk párban élnek, és éjszakánként csoportokban alszanak. Nappal órákig lebegnek a levegőben élelmet keresve, alig mozgatják a szárnyaikat. Kerülik a magas hegyvidékeket, és elsősorban trópusi erdőkben és szavannákban találhatók. A királykeselyűk elterjedési területe Mexikótól Észak-Argentínáig terjed.
A királyi keselyűk jól fejlett szaglással és látással rendelkeznek. Táplálékuk a halak, kisemlősök és kígyók mellett elsősorban a dög. Ha elhullott állatot találnak, tucatnyian sereglenek, és elűznek más keselyűket, vagy elviszik a zsákmányukat.
Csillag orr
A csillagorrú (vagy csillagorrú) a vakondok családjába tartozó emlősfaj, amely Észak-Amerikában él. A család többi tagjától elsősorban a pofa huszonkét, csillagra emlékeztető bőrkinövésében különbözik.
A tengeri csillagok Észak-Amerika keleti részén élnek. Elterjedési területük a kanadai Manitobától és Labradortól (ez az Újvilág legészakibb anyajegyei) Észak-Dakotáig és Ohióig, valamint az óceán partján fekvő Georgiáig terjed. A tengeri csillagok sokféle élőhelyen élnek, de függenek a viszonylag nedves talaj jelenlététől. Főleg mocsaras területeken, nedves réteken és erdőkben találhatók.
A csillagorr testfelépítése a föld alatti élethez igazodik. Az ötujjas mellső végtagok a talaj ásására alkalmasak, tenyérrel kifelé fordulnak, és ásószerű megjelenésűek. A hátsó láb szintén ötujjas, de kevésbé specializálódott, mint az elülső. A gyapjú szívósabb, mint a többi vakondfajé, nem nedvesedik, sötétbarnára vagy feketére festik. Ezeknek az állatoknak a mérete 10-13 cm, a felnőttek súlya 40-85 g.
A stigma csúcsán mindkét orrlyuk körül a csillagorrokban 11 bőrkinövés található, amelyek érintési szervként szolgálnak, amelyek segítségével a másodperc törtrésze alatt észlelik és elemzik a potenciális zsákmányt. Mozgásuk olyan gyors, hogy az emberi szem nem tudja követni őket. A legfrissebb, nagy sebességű filmezést használó kutatások azt mutatják, hogy a csillaghajó másodpercenként akár tizenhárom különböző kis tárgyat is képes megérinteni és megvizsgálni, sokkal gyorsabban, mint a nem növekvő unokatestvérei. Lehetséges, hogy ezek a növekedések elektroreceptorokként szolgálnak, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy felvegyék a zsákmány izommozgásából származó elektromos impulzusokat.
A csillaghajók nappal és éjszaka is aktívak. Nem esnek hibernált állapotba, és még télen is élelmet keresnek, ásnak a hóban vagy merülnek a tározók jégtakarója alatt.
Ezek az állatok szociálisabbak, mint a többi vakond. Kis instabil csoportokban élnek. A párzási időszakon kívül gyakran találkozhatunk együtt hímmel és nősténnyel, ami részben monogám életmódra utal. A várható élettartamot 3-4 évre becsülik.
A csillaghajók a vízben, a föld alatt és a felszínen keresik a zsákmányt. Táplálékuk főként gilisztákból, rovarokból és ezek lárváiból áll. Néha rákféléket és kis halakat esznek.
Keselyű teknős
A keselyűteknős (vagy aligátorteknős) nagyon nagy állat, hossza eléri a 1,5 métert, súlya eléri a 60 kg-ot. Ez a faj folyókban, tavakban, csatornákban él az Egyesült Államok délkeleti részén, főként a Mississippi-medencében, és egészen Illinois-ig terjed északra.
Megjelenésében a keselyűteknős hasonlít a kajmánhoz, de sokkal nagyobb. Megkülönböztethető még oldalra néző szemeiről, a felső állkapcson lévő hosszabb, kampós csőréről, valamint az oldalsó és a szélső között elhelyezkedő szupramarginális scuccok soráról. A páncélzat (a páncél háti része) kanos bordái általában három hosszanti fűrészfog gerincet képeznek a háton. A páncél hátsó széle erősen fogazott.
Amikor felveszik, általában nem harap, csak szélesre nyitja ijesztő száját, és folyadékfolyamot lövell ki az anális hólyagokból. A keselyűteknős türelmét azonban nem szabad próbára tenni, mert irritációjában erősen haraphat.
A teknősök különféle vízi állatokkal, elsősorban halakkal táplálkoznak. A teknős csodálatos módon vadászik a halakra. Alul mozdulatlanul fekszik, félig betemetve az iszapba, és tátott szájjal kinyújtja nyelvének vékony, féreg alakú, élénk rózsaszínre festett hegyét. A tekergőző "féreg" kiváló csaliként szolgál azoknak a halaknak, amelyek felúszva próbálják megragadni, és azonnal beleesnek a teknősök erőteljes állkapcsába.
A keselyűteknősből a kajmánteknőssel együtt teknőslevest készítenek.
Goblin cápa
A koboldcápa (vagy scapanorhynchus vagy mitzecurina) egy mélytengeri cápa, a házicápák vagy scapanorhynchus nemzetség egyetlen képviselője, az egyetlen túlélő a scapanorhynchus cápák családjában. Gyakran "goblin cápának" nevezik. Ezt a nevet bizarr megjelenéséért kapta: ennek a cápának a pofája hosszú, csőr alakú kinövéssel végződik, és a hosszú állkapcsok messzire kinyújthatók. A színe is szokatlan: közel rózsaszín (az áttetsző bőrön át látszanak az erek).
A goblincápa több mint 200 méteres mélységben található, és minden óceán meleg és mérsékelt övi vizeiben megtalálható. A maximális befogási mélység 1300 méter. A legtöbb cápát Japán partjainál fogták ki. Ezek a cápák Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Afrika, Francia Guyana partjainál, a Vizcayai-öbölben, Madeira és Portugália partjainál, valamint a Mexikói-öbölben találhatók.
Összességében ennek a cápának csak 45, kifogott vagy partra mosott példányát ismeri a tudomány. A csendes-óceáni brownie cápák nagyobb méretűek. A legnagyobb ismert egyed elérte a 3,8 méter hosszúságot és 210 kg-ot.
A goblincápa biológiáját nagyon keveset tanulmányozták. Még azt sem tudni, mekkora egyedszámú ez a faj, és hogy veszélyeztetett-e.
Különféle mélytengeri élőlényekkel táplálkozik: halak, puhatestűek, rákfélék. A koboldcápa úgy fogja el a zsákmányt, hogy kinyújtja állkapcsát, és vizet szív a szájába az áldozattal együtt. Az orrán lévő kiemelkedés nagyszámú elektromosan érzékeny sejtet tartalmaz, és segít a cápának megtalálni a zsákmányt a mély sötétben.
A goblin cápa állkapcsát nagyra értékelik a gyűjtők. Potenciálisan veszélyes az emberre (mint minden 80 cm-nél nagyobb cápa), de mivel ez a cápa nagyon ritka és nagy mélységben él, nincs esély arra, hogy véletlenül találkozzon vele.
